Erőszakmentesség 2

Az erőszak nem csak fizikai. Létezik a tudat, az intellektus, az érzelmi és testi erőszak is. Ez a mai társadalom értékrendjének az eredménye. A tudat félelmet, feszültséget, kapzsiságot teremt és ez végül stresszt eredményez. A tudat békétlenné válik, mert túl van terhelve a sok negativitással és eljön az idő, amikor ez teljes összeomláshoz vezet. Ahol nincs béke, ott nem lehet tisztaság. Ott nem lehet helyes döntéseket hozni, amik hasznosak az énnek és másoknak is. A stressz és a mentális összeomlás megmutatkozik a tudat erőszakosságában. Az egyik fő módszer, hogy ezt a konfliktust feloldjuk, ha megváltoztatjuk az értékeket, a magatartást és a gondolatokat azzal, hogy pozitívabbá, toleránsabbá és önzetlenebbé válunk. Az intellektusunk, vagyis a megértésünk képessége akkor szenved az erőszaktól, amikor arrogancia van, amikor ragaszkodunk az ötleteinkhez és másokkal szemben kritikusak vagyunk. Mások felett ítélkezni, vagy őket felcímkézni, mindezek rossz érzéseket teremtenek, amik végül verbális és fizikai erőszakhoz vezetnek. A külső erőszak a gondolatokból indul el. Így, ahogy a megértésünk pozitív módon változik, az erőszak szintje is biztosan csökken. Az igaz megértés és bölcsesség abból fakad, ha megértjük, hogy az élet örökkévaló szabályait állandóan követnünk kell, amik az összes élet tiszteletét jelentik, hogy minden élő dolognak joga van ahhoz, hogy létezzen és szabad legyen. Amikor egy személy megérti ezeknek az alapelveknek a realitását, akkor az életstílusa természetes módon erőszakmentessé válik.

Az érzelmeinkben erőszaktól szenvedtünk és másoknak is erőszakot adunk. Az érzelmi erőszak, mint a gyűlölet, a bosszú, az elutasítás, ezek mind a megbocsátás hiányának okai, annak, hogy nincs tolerancia és nincs öntisztelet. A pszichológiai és mentális összeomlás az érzelmi erőszak eredménye. A negatív érzelmek, legyen ez az én, vagy mások iránt, nagymértékben összekapcsolódnak az önbecsülés és az öntisztelet hiányával. Néhány ember oly mértékben beleragad abba, hogy mi a helytelen, mi a rossz, mert állandóan másokat ellenőriz és kritizál, hogy elfelejti, hogy önmagát nézze. Ilyenkor hiányzik a kapcsolataiból a szeretet és a könyörület. A szeretet hiánya a béke hiányát jelenti és a béke hiánya erőszakot jelent. Ez az erőszak vált az emberek kultúrájává. Ez az, ahol ma tartunk. Szerencsére sok ember kezdi felismerni, hogy valaminek meg kell változnia, elsősorban önmagában. A gondolatainknak, a megértésünknek, az érzéseinknek, a tetteinknek most meg kell teremteniük a béke kultúráját. Többé nem szabad fenntartanunk az erőszakosság kultúráját.

Ott van az erőszak a test iránt. Azok vagyunk, amit eszünk. Ha erőszakos energiát veszünk magunkhoz, akkor mi is biztos agresszívak és erőszakosak leszünk másokkal. Az ételt általában a legjobb orvosságként írják le, mind a fizikai, mind a mentális betegségek kapcsán. Az étel, attól függően, hogy mit eszünk, lehet orvosság, de lehet méreg is. Ehhez kapcsolódva sok tett, amit ma normálisnak tartunk, természetellenes és betegséghez, összeomláshoz vezet. Például: a tüdőnk arra van, hogy a testünket és az agyunkat oxigénnel lássa el. A dohányzás is egy formája a test nem tiszteletének. A tüdő ilyen helytelen használata is egy erőszak, ami végül egyensúlytalansághoz vezet.

Az erőszak általában két szinten történik, önmagunk, vagy mások elnyomásában. Amikor az emberek elnyomnak másokat, mert azt gondolják, hogy ők magasabb rendűek és, joguk van mások ellenőrzéséhez, ez a hatalom, az erő helytelen használata, ami gyakran megtörténik a vallásokban, a politikai és személyes életünkben. Az elnyomás az emberi létezés természetellenes állapota. Ezért nincs béke, boldogság és egy ilyen állapotban nem lehet ott a teljesség érzése sem. Ahhoz, hogy önmagunkat eltávolítsuk az erőszaktól, szükség van arra, hogy lefegyverezzük önmagunkat. Lefegyverezzük a szemeinket, hogy ne nézzünk kritikusan, és megtanuljunk másokat pozitívan látni. Méltányoljuk a jó minőségeiket, és ne ragadjunk bele mások gyengeségeibe. Le kell szerelnünk a füleinket, hogy valóban meghalljuk, amit a másik mond és akkor nem lesz félreértés. Le kell szerelnünk a legerőteljesebb fegyverünket, amivel rendelkezünk, a nyelvünket. A szavak lehetnek hidak, amivel elérhetünk másokat, kifejezzük önmagunkat, bátorítunk, de ha rossz érzések és önző szándékok vannak, akkor a szavak olyanok, mint a mérgező nyíl, ami a másikat megsebzi.

Hogyan tudjuk ezeket a változásokat megteremteni és ellépni az erőszakosság szokásától? Ez a mi személyes választásunktól függ. A választás önmagában is egy nagy erő, amit gyakran nem ismerünk fel. Amikor az életünkben van egy másik cél, amikor eldöntjük, hogy a tudatunkat és az intellektusunkat pozitív módon fogjuk használni, akkor beültetjük a változás magját a tudatosságunkba. De erre a magra figyelnünk kell azzal, hogy szellemi tudással és a csend fényével locsoljuk. A fejlődéshez szükségünk van tudásra, csendre és szeretetre. Lényegében erről szól a meditáció is. A meditáció egy olyan folyamat, amiben elkezdjük önmagunkat gyógyítani azzal, hogy megismerjük önmagunkat. Becsülettel és toleranciával megvizsgálom mindazt, amit meg kell változtatnom, és valamit tenni kezdek. A panaszkodás abbahagyása és a változás elkezdése már fejlődés. A csend, ami a Rádzsa jóga meditáció alapja, kapcsolat az igazi énnel és a lélek eredeti minőségeivel. Másodsorban, kapcsolat a tiszta béke Örökkévaló Forrásával az Univerzumban, a Legfelső Lénnyel. A Lénnyel, aki soha nem erőszakos. Ez a Tiszta Lény soha nem büntet, soha nem ítélkezik. Ő erőszakmentes. Ami ezen a világon, ezen a Földön igaztalan, szomorú és fájdalmas, nekünk, emberi lényeknek a teremtése, akik elfelejtettük, hogy tiszteljünk másokat, tiszteljük önmagunkat. A csend gyógyít. A csend feltölt minket a béke és a szeretet pozitív erejével és ezáltal az erőszak, amit a tudatlanság okozott, fokozatosan szertefoszlik. A csend, a bölcsesség és a Tiszta Forrással való kapcsolat képessé tesz arra, hogy valóban békések legyünk másokkal és a Kozmosszal is egyensúlyban maradjunk. 

Ahimsa - Erőszakmentesség

A vegetáriánus életstílust gyakran összekötik az erőszakmentesség értékével, vagyis a velünk született tisztelettel az összes élő dolog iránt. Az erőszakmentesség azon a megértésén alapszik, hogy egy emberi lény természetes természete a béke, a rend és a harmónia. Az erőszakmentesség, vagy ahimsa nem pusztán egy keleti életszemlélet, de az ősi nyugati kultúrákban is nagyon szilárdan hittek ebben. Az egyik legjobban ismert vegetáriánus abból az időből, a filozófus-tudós, Pitagorasz.

Pitagorasz egy görög szigetről, Szamoszról származott. Több, mint húsz évig tanult Egyiptomban, majd dél-Olaszországban telepedett le, ahol megalapította a tudósok első közösségét. Ez a közösség arról volt ismert, hogy az igazságot kutatták. A tudomány célját abban látták, hogy el kell érni, és fel kell fedezni az igazságot, amit realitásnak neveztek. Nem a tények és tárgyak igazságát, ahogy ez most a modern tudományokban történik, de az igazságot, amely az Univerzum szabályát jelenti, amit a filozófus tudósoknak a csenden, a tiszta gondolaton és a tudáson keresztül kellett felfedezniük. Ez minket Albert Einstein nagyon jól ismert kijelentésére emlékeztet: „én szilárdan hiszek abban, ahogy az ősök is hitték, hogy a tiszta gondolat tudja megérinteni a realitást.” Tehát, a pitagoraszi iskolának a célja az volt, hogy az én újra összekapcsolódjon az univerzális realitással, azt újból felismerje, vagyis személyesen megtapasztalja a Kozmosz eredeti és alapvető harmóniáját. A Kozmosz harmóniát, egyensúlyt, békét és rendet jelent az örökkévaló Univerzumban. Az emberi élet, valójában az összes élet ennek a kozmikus harmóniának és rendnek volt a része. De ki tudja megtapasztalni az eredeti harmónia kozmikus mintázatát? Pitagorasz számára csak azok voltak erre képesek, akik csendben, koncentráltan és erőszakmentesen tanultak. Egy erőszakos karakter, egy erőszakos tett leblokkolja a keresőt, megállítja őt abban, hogy belépjen a kozmikus harmónia megértésébe és megtapasztalásába. Ezért a közösség összes új tagjának két éven keresztül meg kellett őrizni a csendet /néhányan öt évig is csendben maradtak/, mielőtt megengedték nekik, hogy kutassanak és részt vegyenek a kísérletekben és megbeszéléseken. Ennek a csendnek az volt a célja, hogy a tudatot és az intellektust teljesen szabaddá tegyék a haszontalan gondolatoktól és vágyaktól, amik olyanok voltak, mint a felhők és hegyek, amik elrejtik az igazság fényét. A csendnek ott volt a dupla szerepe, a tudat megtisztítása, de az is, hogy segítse az Örökkévaló Eggyel való kapcsolatot a gondolat által, vagyis, hogy elérjék a Kozmosz isteni felépítését. A csend gyakorlásával együtt az igazság keresőinek tiltott volt, hogy bármilyen típusú húst egyenek. Pitagorasz, ugyanúgy, mint az indiai szentek, hitte, hogy az erőszakos energia, ami a leölt állatokból jön, megsemmisíti a tudat békéjét és ennek az a következménye, hogy nem tudják elérni a realitást. Abban hittek, hogy a realitást csak akkor lehet elérni és azzal összekapcsolódni, amikor a tudat tiszta és áttetsző. Bármilyen típusú erőszakosság megsemmisíti a tisztaságot és átláthatóságot. Azoknak, akik ehhez az iskolához akartak csatlakozni, jó karakterrel kellett rendelkezniük. Senkit nem fogadtak el, bármennyire okos, vagy fontos volt, ha bármilyen módon erőszakos személyiséggel rendelkezett, például: hazudott, lopott, vagy bármilyen fizikai erőszakban vett részt. A kutatóknak meg kellett őrizniük a cölibátust is, mert teljes koncentrációra volt szükség a tanulmányban. Pitagorasz mélyen hitte, hogy mindezek szükségesek, mert teljes tisztaságra van szükség ahhoz, hogy valaki elérje az élet igazságát.

Az igazságot kutatni, azzal kísérletezni, vagy azt megbeszélni, önmagában nem elegendő. Az igazságot csak intellektuális folyamaton keresztül nem lehet elérni, de a tudatot és intellektust egy olyan befogadó állapotba lehet helyezni, hogy az isteni igazság kinyilvánítsa önmagát a becsületes keresőnek.