2013. szeptember 30., hétfő

Öntisztelet

Az öntisztelet azt jelenti, hogy értékelem a saját létezésemet. Amikor értékelem önmagamat, akkor tisztelem az életet és másokat is, akik körülöttem vannak. Amikor öntisztelettel rendelkezem, akkor belül stabil tudok maradni a felsőbbrendűség, vagy alsóbbrendűség helytelen érzése nélkül. Akkor függök másoktól és a támaszoktól, hogy általuk önbizalmat nyerjek, amikor hiányzik az öntisztelet. Amikor értékelem önmagamat, akkor képes leszek arra is, hogy értékeljek másokat és az életet is önmagam körül. Képes vagyok teret adni önmagamnak, és ezt másoknak is biztosítani tudom. Az elvárásoktól mentes felszabadult állapot akkor jön el, amikor elfogadom és tisztelem önmagamat. Képes vagyok az elengedésre és másokkal szemben sem vagyok követelőző. Másoknak nem kell azt tenniük, amit én akarok azért, hogy a vágyaimat teljesítsék. Szabad vagyok, és másokat is segítek abban, hogy szabaddá váljanak. Amikor öntisztelettel rendelkezem, akkor nagyon könnyű, hogy tiszteletem legyen mások iránt is. A mai világból sok érték hiányzik, de a legfontosabb hiányzó érték a tisztelet. Az szülői otthon, ami a példát adja, sokat változott. Amikor a gyerekek olyan környezetben nőnek fel, ahol mások és az én iránt tisztelet van, akkor rendelkezni fognak egy erős alappal ahhoz, hogy a későbbi életükben tisztelettel teli kapcsolatokat teremtsenek.
Amikor önmagamat egy szellemi lényként látom, egy ragyogó fénypontként a testen belül, akkor nincsenek korlátok, határok, vagy problémák. Az „én jobb vagyok, mint az a másik” kérdése nem merül fel. A helyes önértékelés állapotában nincs arrogancia, vagy ego. Az igazi én tudatosság és a mások iránti tisztelet párhuzamosan együtt halad. A diszkrimináció akkor merül fel, amikor ez a két dolog hiányzik.
Egy másik világméretű probléma, ami az önmegértés és öntisztelet hiányából fakad, a környezeté. Bármennyi nyilatkozatot, és környezetvédelmi törvényt fogadunk el és írunk alá, továbbra is rongáljuk a környezetünket, elpusztítjuk az otthonainkat, mindaddig, amíg nem tanuljuk meg, hogy tiszteljük az életet. De csak akkor tudom tisztelni az életet ott kint, amikor először itt bent tisztelem önmagamat. Felismerem, hogy a kinti világ olyan, mint egy hatalmas színpad, amire eljöttem, hogy eljátsszam a szerepemet másokkal. Akkor tapasztalunk komoly problémákat, amikor a szellemiség elválik a gyakorlati életünktől. A szellemiség nem luxus, valami, amit az emberek akkor tesznek, ha nincs más dolguk. A szellemiség nem azt jelenti, hogy csak ülök és meditálok. Valójában a szellemiség hiánya a mindennapi életben okozza földünk és civilizációnk teljes összeomlását és pusztulását. Ahogy helyreállítjuk a szellemiséget, megtaláljuk a módszereket arra, hogy együtt dolgozzunk egy jobb világ megteremtéséért.

A szellemiségnek az életünk szerves részéve kell újra válnia. Önmagunkat állandóan emlékeztetni kell arra, hogy a szellemi tudatosság, vagy szellemi tudatállapot először is azt jelenti, hogy egy szellemi egységként nézem és tapasztalom meg önmagamat. Ez az egyedüli biztos alapja az igaz öntiszteletnek és a mások iránti tiszteletnek. A kommunikációban nem állítok fel falakat, vagy korlátokat. Képes vagyok arra, hogy értékeljek másokat, mert biztonságban érzem önmagamat. Képes vagyok arra, hogy tiszteljem az összes élőlényt. Képes vagyok arra, hogy harmonikusan együtt dolgozzam a világgal, és nem érzem annak a kényszerét, hogy azt bármilyen módon kihasználjam, vagy uraljam. 

2013. szeptember 13., péntek

Ismerni önmagam

A szellemiségben az első lépés, hogy megismerjem önmagam. A magamról való gondolkodás hétköznapi módja a nem, a kor, a faj, a foglalkozás, a kapcsolatok, stb. vonatkozásában történik. E hétköznapi módszer helyett nézzem önmagam szellemi megértéssel: egy örökkévaló lényként, egy erőteljes energiaként, ami egy korlátlan fénypontban van bezárva. A tudatosság e változásával szabaddá tudok válni az összes típusú korláttól és lánctól, ami a legtöbb ember életét befolyásolja. Például: lehet, hogy én egy anya, vagy egy tanár szerepében vagyok, vagy valaki, akinek egy szép autója van. Mindezek a dolgok önmagukban nem rosszak, de ha a boldogságom, az identitás érzése ezektől függ, akkor ennek megfelelően azok kontrollálnak engem, és nem vagyok a saját tudatom mestere. Amikor önmagam nemcsak egy testnek, de egy örökkévaló lénynek látom, szabaddá válok a félelmeimtől, és azok közül is a legnagyobbtól, a halálfélelemtől. Amikor elfogadom, hogy ez a test csak ideiglenes, míg én örökkévaló vagyok, akkor a test elmúlásával kapcsolatban nincs több félelem. Tudom, hogy egy ponton el kell hagynom ezt a testet, de ez többé nem lesz a boldogtalanság, vagy félelem oka, ha annak a megértésével rendelkezem, hogy egy másik emberi test, egy másik tapasztalat vár rám. Ezzel a megértéssel el tudom engedni a ragaszkodást és birtoklást, amivel rendelkezem, amikor a testemmel azonosítom önmagamat. Ott van a szabadság érzése, ami legyőzi a félelmet és a testtel kapcsolatos korlátokat. A hozzáállásom megváltozik, mert örökkévaló lényként biztonságban érzem önmagam. Ha nekem csak egy ruhám van, amit viselhetek, akkor ahhoz nagyon ragaszkodhatok, hisz csak az az egy van, de ha kinyitom a ruhásszekrény ajtaját, ahol sok más ruhám is van, akkor nem ragaszkodom azokhoz annyira, és nem függök a ruhámtól, amit éppen viselek. Hasonló módon, bár a test sokkal értékesebb, mint egy ruha, de a test nem az életem és biztonságom forrása. Az nem én vagyok. A test olyan, mint egy autó. Azt tisztán és megfelelően tartom, de én, a vezető soha nem gondolom azt, hogy én az autóm vagyok. Felelősségem van, hogy a testemről gondoskodjam, mert a testen keresztül végzem el a napi tevékenységeimet, kerülök kapcsolatba más emberekkel és a világgal, de többé nincs ott annak a félelme, hogy azt elveszíthetem. Az egyik legfontosabb aspektus önmagam megismerésében az, hogy én örökké vagyok. Egy másik nagyon fontos koncepció az öntisztelet. Az öntisztelet különösen lényeges ahhoz, hogy megőrizzem a stabilitást a „Ki vagyok én?” tudatosságában. 

2013. szeptember 2., hétfő

Az erények illata

A legtöbb ember egyetértene abban, hogy a világ egy jobb hely lenne, ha mindannyian a magas emberi és szellemi értékeknek megfelelően élnénk, ugyanakkor nagyon kevés ember tesz lépéseket azért, hogy bátorítsa ezeknek az értékeknek a virágzását a családon, a közösségen, vagy a társadalmon belül. Hogy ezt meg tudjuk tenni, mindannyiunk számára lényeges, hogy úgy éljünk ezekkel az értékekkel, hogy megérintsünk másokat is, és akkor látni fogjuk a varázslatot, ahogy az értékek gazdagítják a kapcsolatainkat és az életünket. Valójában az értékek mindaddig jelentés nélküliek, amíg tudatosan nem alkalmazzuk azokat és nem élünk azokkal. Ha azokat csak elzárjuk tudatunk álmainak kamrájában, jobb napokra várva, akkor lényegtelenek maradnak.
Az értékek vezetők a viselkedésben. Engedni kell, hogy gyökeret eresszenek a tudatunkban, virágozzanak a szívünkben és növekedjenek a tetteinkben mindaddig, amíg nem válnak a gondolkodásunk, a létezésünk és a tetteink természetes részévé. Egy érték, amit állandóan ily módon alkalmazunk, egy szokássá válik és végül természetes módon kinyilvánítja önmagát anélkül, hogy arról gondolkodni kellene, vagy mérlegelni kellene annak az előnyét, vagy hátrányát a tettekben. Ezek a jó szokások az erények. Egy erény egy nagyon csendes és lágy erő, tele szépséggel és az igazság erejével. Az erények megtöltik a szívünket és felemelik a lelket. A tetteinket művészeti alkotássá teszik, amik másoknak is kényelmet és táplálékot adnak. Lényeget és jelentést adnak annak, akik vagyunk, és amit teszünk. Amikor az értékek megépítik az erény falait, akkor az építmény a szellemiség tisztasága, ami képessé tesz bennünket arra, hogy lássuk a saját belső világunkat, hogy túlmenjünk a fizikain és emlékezzünk a lélekre és a Legfelsőbb Lélekre, aki az összes erény kincsestára. Az erények kertjében a gondolatok inspirálók, vezetnek és segítenek eltávolítani a negatív gondolkodás hálóját és visszavisznek az isteni gyökerekhez és az életünket színnel, és illattal töltik meg.

Ez az eredeti állapot, amikor minden emberi lélek fel van töltve az isteni minőség illatával és szépségével. Abban az időben ezek a minőségek ott vannak a személyes életben, a másokkal való kapcsolatokban, ahogy a lélek kifejezi önmagát. Ugyanakkor a mostani időben elfelejtettük a szellemi identitásunkat és így elveszítettük a belső minőségünkkel való kapcsolatot. Azzal, hogy mindennap egy kis időt töltünk a csendben és megteremtjük a Legfelsőbbel a kapcsolatot és a tudatunkat szellemi gondolatokkal tápláljuk, újjáélesztjük az „énünk” eredeti szépségét a mindennapi életben.